• NJ

Dolgozók kiküldése elleni irányelv

A külföldre kiküldött dolgozókra vonatkozó javasolt EU-s szabályzást korlátozónak, diszkriminatívnak tartom főképp a kis-és középvállalkozókkal szemben. Különösen komoly teher az egyes országok jogrendjének és kollektív szerződéseinek elvárt nyomon követése. 


Azért sem szavaztam az irányelv mellet, mert ahelyett, hogy legalább a teher-és személyforgalomban dolgozók, vállalkozók kivételt kaptak volna (ez volt az eredeti kompromisszum), rájuk vonatkozó külön jogszabályt helyez kilátásba, amely várhatóan azonos eszközökkel csökkentené a hazai fuvarozók versenyképességét nyugaton. 

Igaz, hogy a javasolt irányelv a munkavállalók érdekeit védi, de nem is annyira a kiküldött, például szlovák munkásokét, sokkal inkább a helybeliekét, csökkentve a konkurencia nyomást.


Egyértelmű, hogy az elvárások alapján, ha az egyforma munkabér mellett a kiküldött dolgozóknak utazási és szállási költségeket is kell téríteni, az a szolgáltatás csak drágább lehet helybeliek árainál. Ha pedig nem lesz kereslet a szolgáltatásaink iránt, a kiváltságokat a dolgozóink sem fogják tudni kihasználni.

Ezzel nem csak az unión belüli munkaerő és a szolgáltatások szabad mozgását torpedóznánk meg, de többmillió EU-n belüli vendégmunkás veszítené el a megélhetését. Végeredményben a kedvezményezett országoknak ez pénzügyi megterhelést jelent, amit EU-n kívüli gazdasági migránsokkal sem tudnának kompenzálni. 



0 megtekintés