top of page
Szerző képeNJ

Ingyenes WiFi csak szeptemberben

Frissítve: 2018. júl. 16.

Az Európai Bizottság visszavonta az ingyenes wifi pontok kialakítására szolgáló első felhívását egy hónappal azután, hogy regisztrációs rendszerük összeomlott. Az ingyenes wifi pontokat a községek számára az erre kialakított 120 millió eurós költségvetésből finanszírozták volna.

Az online regisztrációt első körben május 15.-én nyitották meg. A bejelentkezésre szolgáló portál eredetileg 30 napon keresztül lett volna elérhető, néhány óra elteltével azonban nem győzte tovább a kérvények feldolgozását, és azóta, pontosan egy hónapja nem is működik.

A portál pár órás működése alatt több, mint 11 000 községnek sikerült beregisztrálnia, köztük több száz szlovákiainak is. Az első körben szétosztásra szánt pénzt hozzáadják a következő, 2018 őszén megnyitásra kerülő felhíváshoz, így ez alkalommal kétszer annyi wifi-utalvány lesz elérhető. Először azonban a technikai problémákat kell megoldani, hogy a jövőben elkerüljük az ilyen helyzeteket.

A wifi utalványokat a regisztráció beérkezésének sorrendje alapján osztották volna szét. A körülmények alapos kivizsgálása után az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy műszaki hiba miatt a pályázók egyenlő feltétekkel való részvétele nem volt biztosítva.

Az érintett polgármesterek egy hónap várakozás után érthető módon türelmetlenek, hiszen közeledik a nyár, amikor a köztereken kialakítható ingyenes wifi hotspotokat a lakosok leginkább ki tudnák használni.

Mivel nem volt kihez fordulniuk, az Európai Parlament nevében kértünk addig nem közzétett információt az Európai Bizottságtól, hiszen a parlamentnek hatáskörei közé tartozik a bizottság ellenőrzése.

Az Európai Unió 120 millió eurós költségvetést alakított ki a wifi hotspotok felállításának finanszírozására, így 2020-ig még három felhívással számolhatunk. Az EU-ban előreláthatólag 10 000 község fogja a kb. 15 000 euró retekű támogatást elnyerni, amit a szolgáltatónak egyenesen Brüsszel fizet majd ki.


3 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page