Ahhoz, hogy megítélhessék a fiatalok az Európai Unió működését, elsősorban meg kell ismerniük azt.
A négy évvel ezelőtti európai parlamenti választásokon Szlovákiában mindössze 13%-os volt a választási részvétel. A fiatalok körében (18 és 24 év között) viszont ez csak 6%-ot tett ki, és paradox módon a főiskolás egyetemista diákoknak csupán két százaléka ment el szavazni, miközben a fiatalok 85 százaléka alapból EU párti.
“Meg kell adni a fiataloknak az érzést, a meggyőződést, hogy igenis befolyásolhatják a dolgaink menetét EU-s szinten is. El kell azt is magyaráznunk, hogy az EU nem diktatúra, hanem kompromisszumokon alapuló közösség, ahol minden egyes tagállam, polgár tesz engedményeket a saját érdekeiből, hogy élvezhesse az együttműködés előnyeit. Az együttműködés feltételeinek és mértékének meghatározása, sőt, az Európai Bizottság elnökének és tagjainak a jóváhagyása és felügyelete is az Európai Parlament feladata, ezért oktalanság lemondani a saját képviselet kiválasztásáról.” – mondta el Nagy József (Híd).
Ebben az évben is megrendezésre kerül az Európai Parlament Euroscola programja, amely keretein belül 500 középiskolás diák látogathat el Strasbourgba az Európai Parlamentbe.
„Azt szeretném, ha minél több magyar tanítási nyelvű iskola is bekapcsolódna az Európai Parlament programjaiba. Mivel azonban rendszerint kevesen vesznek részt a hazai fordulón, úgy döntöttem, hogy ebben az évben személyesen hívom fel erre a lehetőségre az iskolák figyelmét” – tette hozzá az európai parlamenti képviselő.
A versenybe minden középiskola bekapcsolódhat, egyetlen feltétel az, hogy a jelentkezést megelőzően az iskolának egy uniós rendezvényt kell szerveznie. Ebben az évben a májusi európai parlamenti választásokkal kapcsolatos témák kerülnek előtérbe.
Az iskolák 2018. november 25.-ig jelentkezhetnek a programba, rendezvényeik pedig decemberben kerülnek kiértékelésre. A győztes hazai csapatok strasbourgi tanulmányi kiránduláson vesznek részt, ahol az egyes tagállamok aktív diákjai közelebbről is megismerhetik az Európai Parlament munkáját.
Comments