top of page

MIGRÁCIÓ: HÍVŐ ÉS SZOLIDÁRIS EMBER VAGYOK, DE NEM TELJESEN NAIV

Szerző képe: NJNJ

Frissítve: 2018. aug. 21.

Tegnap ezért komoly vitánk volt néhány nyugati, keresztény-demokrata kollégával a LIBE bizottságban.


Számomra elégtelen indok egy illegális migráns EU-s befogadására, menekültté való nyilvánítására, ha bizonyítékok nélkül azt állítja magáról, hogy üldözöttnek érzi magát a hazájában, mert ő KERESZTÉNY. Nem csak azért, mert ezt bárki megteheti. Nem működhet ilyen naiv alapokon a készülő közös EU-s menekültügyi eljárás, amely helyettesítené az eddigi szigorú tagállami vizsgálatokat, majd az így befogadott tömegeket az EU-ba szétosztaná.


Tudatosítom, hogy mi történik az egyes iszlamizálódó afrikai és közel-keleti országban, de ismerve a migráció embercsempészek által szervezett hátterét, dokumentumok nélkül, egy sima nyilatkozat alapján megengedhetetlen automatikusan EU-s menedékjogot adni ezirányba “beiskolázott” tömegeknek.


Ami a mi kötelességünk, hogy az ilyen üldözést leállítsuk az adott országokban, ott helyben védjük a keresztényeket, és bármilyen más vallási és nemzetiségi kisebbséget. Ne vegyünk tőlük kőolajat, nyersanyagokat, vezessünk be embargókat, blokkoljuk őket diplomáciai és kereskedelmi eszközökkel, amíg nem teszik mindenki számára biztonságossá az országukat.

Sajnos már látható, hogy az elkerülhetetlennek látszó közös EU-s menekültpolitika alapproblémája a gazdasági migránsok és az igazi menekültek megítélése lesz.

 
 
 

Comments


bottom of page