Csallóközi műalkotások Strasbourgban.
Nagy József, dunaszerdahelyi EP képviselő jóvoltából Strasbourgban négy kiemelkedő csallóközi képzőművész alkotásait csodálhatja meg az Európai Parlament plenáris hetének többezer résztvevője.
Szakáll Mária és lánya, Noémi Kolčáková Szakállová, Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész és az idén elhunyt Almási Róbert dunaszerdahelyi festőművész válogatott alkotásait láthatja a víz, mint közkincs jegyében a nagyérdemű közönség.
Nem véletlenül a víz a mottója a tárlatnak:
“Sajnos gyakran találkozom azzal a burkolt véleménnyel, hogy az új tagországokban az embereknek nem igazan számít, hogy milyen környezetben élnek, hogy nem gondolkodnak hosszútávon” - nyilatkozta a volt környezetvédelmi miniszter, aki ezt a berögződést szeretné „A víz élet” című kiállítással legalább némileg hárítani.
A víz az élet alapja, az ivóvíz pedig az emberi civilizáció legfontosabb eleme, s ez a tudat nem hiányzik az új tagállamokban sem, sőt jól tükröződik a hazai alkotók válogatott műveiben is, amit jövő héten az európai közönség elé tárnak.
“Szerintem az emberek környezeti tudatával nincs akkora gond, mint a közösségi fellépésük hiányával. Mellesleg évtizedekig erre nem is volt lehetőség, ezért megszokták és hagyományosan elvárják, hogy egyedül az állam és az önkormányzat foglalkozzon a környezetvédelemmel. Ami jogos, ennek ellenére még a sokkal jobban működő demokráciákban is szükség van a civil kiállásra, mert való igaz, hogy nem szabad ugyanazokba a hibákba esnünk, amit a nyugati tagállamok az elmúlt fél évszázadban elkövettek a környezetükkel szemben. Ékes bizonyíték erre, hogy ma sok európai régióban, nagyvárosban nem folyhat ivóvíz a csapból.” - zárta nyilatkozatát Nagy József, a Híd európai parlamenti képviselője és a környezetvédelmi bizottság tagja.
A kiállítás ünnepélyes megnyitójára számos hazai látogatót várnak, s közülük a felbári alapiskola képviselői bemutatják díjnyertes alkotásukat, amellyel a Duna Művészeti Mestere (Danube Art Master) versenyen szerepeltek.
Comments