A tagállamok hatáskörféltése lehet az EU külső határvédelmének kerékkötője
Az EP Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi bizottság (LIBE) tagjai hétfőn este hagyták jóvá a Frontex Ügynökség, az EU egyedüli önálló közös fegyveres erőinek további megerősítését.
„A közös külső határvédelem felállításának és a tagországok szigorított eljárásának köszönhetően csökkent a terrorveszély és a migrációs nyomás. 2018-ban sikerült 150 ezerre, tehát a krízis előtti szintre nyomni az illegális határátlépések számát, de ez még mindig hatalmas szám” - számolt be Nagy József (Híd), a jelentésért felelős bizottság néppárti koordinátorhelyettese.
A megfelelő felszerelés biztosítása és az operatív személyzet 10 000-re való növelése mellett a határozat kiszélesíti az ügynökség hatásköreit, a migráció kezelése mellett a feladatai kiterjednének a terrorizmus elleni küzdelemre, valamint a határon átnyúló bűnözésre is. Nagyon fontos az operációs terület kiszélesítése, hogy a Frontex erői ne csak az EU területén és közvetlen határain léphessenek fel, de a világ bármely pontján, így az Észak-Afrikai partokon is.
Az így megerősített Frontex az eddiginél jelentősen nagyobb önállóságot élvezne a tagállamokkal szemben. Nem titok azonban, hogy ezzel egyes tagországok, köztük Magyarország is, nem értenek egyet.
“A külső határvédelem nem lehet a tagállamok magánügye. Tartok tőle, hogy ismét nem a műszaki és szervezési feladatok, hanem a tagállamok hatáskörféltése lesz a tervezet legnagyobb kerékkötője” - nyilatkozta az európai parlamenti képviselő.
„Amire viszont továbbra is nagyon oda kell figyelnünk, az a közös uniós menekültpolitika meghatározása. Ha a mai megszigorított tagállami eljárásokat egy lazább EU-s központi elbírálásra cserélnénk és egy független menekültügyi ügynökség dönthetne a befogadott migránsok szétosztásáról az egyes tagállamok között - amit egyébként elfogadhatatlannak tartok - akkor azt nagyon pozitív üzenetként értelmezhetnék a potenciális gazdasági migránsok. Így ismét megsokszorozódnának az illegális határátlépések, amivel aztán a Frontex nem tudna a külső határokon mit kezdeni, akármennyire is erősítenénk meg” – zárta le Nagy.
A javaslat szerint Brüsszel 7000 katonát alkalmazhatna és az uniós országok további 3000 taggal járulnának hozzá a Frontex személyzetéhez, ami Szlovákia esetében 30 személyt jelentene. Az ügynökség szükség esetén jogosult lesz ún. „antenna irodák” felállítására harmadik országokban, hogy megfelelő koordinációt tudjon biztosítani.
Opmerkingen