top of page
  • Szerző képeNJ

Szakmai témákkal búcsúznak az EP képviselők

Utoljára ülésezik mostani összetételében az Európai Parlament 


A héten az Európai parlamentben az Egyesült Királyság uniós tagságának meghosszabbításáról vitáznak a képviselők és szavaznak az InvestEU programról, amely csaknem 700 milliárd euró befektetést mobilizálna 700 milliós hitelgarancia-ráfordítással. Ez a program a pénzügyi válság nyomán létrehozott, és jelenleg futó Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) programot váltja fel.

A további három legfontosabb téma:

Szociális Európa

Az EP képviselők a héten szavaznak a munkafeltételek átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá tételéről. Az irányelv célja biztosítani, hogy minden munkavállaló és vállalkozó garantáltan szociális védelemben részesüljön, amit a jelentés minimumjogok meghatározásával kíván elérni.

„A Tanácsban ugyan több tagország nem ért egyet az egész javaslattal, de jobb kinyilvánítani, hogy mit gondol erről a parlament, legalább első olvasatban. A vitatott minimumjogok közé tartozik például a próbaidő maximum hosszának 6 hónapra való korlátozása, az ingyenes kötelező képzéseken való részvétel, valamint a párhuzamos munkavállalásra vonatkozó szabályok” – magyarázta Nagy József, a Híd EP listavezetője, aki támogatja a rendeletet.

„Az EU-nak gondoskodnia kell arról, hogy a munka tisztességes megélhetést garantáljon. Emellett ezentúl minden munkavállaló, függetlenül attól, hogy mennyi ideig tart a szerződése vagy hány órát dolgozik, munkaviszonya kezdetétől fogva tudni fogja, hogy milyen jogai és kötelezettségei vannak” – zárta le az európai parlamenti képviselő.

 

Létrejön az Európai Munkaügyi Hatóság 

Az uniós hivatal fő feladata az álláslehetőségekkel, letelepedéssel, valamint munkavégzéssel kapcsolatos tájékoztatásnyújtás lesz, de ugyanakkor hatékony eszközként fog szolgálni a szociális és munkaügyi szabályokkal való visszaélések ellen is. A hatóság feladatai kiterjednek a munkaerő-mobilitásra és a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó szabályokra, a szociális biztonsági rendszerek koordinációjára, a közúti fuvarozási ágazatra vonatkozó egyedi jogszabályokra is. 

„Jelenleg mintegy 17 millió európai állampolgár él vagy dolgozik másik tagállamban, kétszer annyi, mint tíz évvel ezelőtt. Ebből is látszik, hogy a polgárok igényt tartanak az unión belüli mobilitásra, de sokaknak segítségre lehet szükségük, hogy megtegyék az első lépést” - tette hozzá az európai parlamenti képviselő (Híd). 

A szervezet éves költségvetése körülbelül 50 millió eurót fog kitenni. Személyzete nagyjából 140 főből áll majd, akik közül 60 szakértőt a tagállamok delegálnak. A tagállamok önkéntes alapon vesznek részt a hatóság tevékenységeiben. Az Európai Munkaügyi Hatóság székhelyéért Szlovákia is az esélyes pályázók között van.

 

Terrorizmus ellen a szociális hálón is 


Rendkívül fontos az európai parlamenti képviselők szerint, hogy a választásokat megelőző végső időszakban megkétszerezzék a félretájékoztatás elleni küzdelemre, valamint a digitális ellenálló képesség fokozására irányuló erőfeszítéseket. 

„A terrorizmus elleni fellépés egyik nagyon fontos eszköze a radikális online tartalmak megfékezése. Ebben segítségünkre lesz például az ún. egy órás szabály. A terrorista tartalmak online megjelenítésük első óráiban a legveszélyesebbek, ezért a vállalkozásoknak és internetes platformoknak a bejelentéstől számított egy órán belül el kell távolítaniuk az ilyen tartalmakat” - mondta el Nagy József. 

A kisebb platformok fenntarthatósága érdekében a feltöltött tartalom szűrése nem lesz kötelező.


A külső határvédelem nem lehet a tagállamok magánügye


Szintén a héten került az Európai Parlament napirendi pontjára a EU egyedüli önálló közös fegyveres erőinek további megerősítésének témája. 

„Az illegális migráció visszaszorítására és a kiutasítottak visszatérítésének végrehajtására sikerült 6 hónapon belül végigvinni a FRONTEX megerősítését 10.000 személyre, beleértvé a műszaki hátteret és a jogköröket az EU-n belül es kívül egyaránt” - nyilatkozta az Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi bizottság néppárti koordinátorhelyettese. 

A megfelelő felszerelés biztosítása és az operatív személyzet növelése mellett a határozat kiszélesíti az ügynökség hatásköreit, a migráció kezelése mellett a feladatai kiterjednének a terrorizmus elleni küzdelemre, valamint a határon átnyúló bűnözésre is. Nagyon fontos az operációs terület kiszélesítése, hogy a Frontex erői ne csak az EU területén és közvetlen határain léphessenek fel, de a világ bármely pontján, így az Észak-Afrikai partokon is.

„Igaz, hogy ez nagyon kevés egy ilyen méretű kontinens védelmére, ezért az EU-s határőrök elsősorban a nemzeti egységek segítségére lesznek bevetve, olyan esetekben, amikor komoly határsértés fenyeget" – folyatta az európai parlamenti képviselő. 

A menekültjogosultság elbírálása továbbra is nemzeti jogkör marad. „Erre továbbra is nagyon oda kell figyelnünk, nem cserélhetjük a szigorú tagállami eljárásokat egy lazább központi rendszerre, hiszen ezt pozitív üzenetként értelmezhetnék a potenciális gazdasági migránsok. Így pedig ismét megsokszorozódnának az illegális határátlépések, amivel aztán a Frontex nem tudna a külső határokon mit kezdeni, akármennyire is erősítenénk meg” – zárta le Nagy.

48 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page